TYPE O NEGATIVE

"Gótikus" Metalt mûvelõ brooklyni banda, a "lovemetal" úttörõi. Bár dalaik szenvedélytõl fûtöttek, és van pár slágerük (My girlfriends...,Christian Woman) is, mégis nagyon sötét, mély zenét játszanak. Külön érdekesség a "Playgirl sztár" kétméteres énekes Peter Steele.

Nos, a TON azafajta zenekar, akik sosem a mennyiségre, hanem inkább a minõségre helyezik a hangsúlyt.Amikor új lemezzel állnak elõ, akkor a dalok hosszúságán kívül szinte mindig igényes számokat találhatunk az anyagon.A Black Sabbath hatása legalább annyira megfigyelhetõ, mint a Beatles-é...A 2003-as Life Is Killing Me egyértelmûen összefoglalja az eddigi munkákat, azt a borongós hangulatot, amit az October Rust óta megfigyelhetünk az albumokon.

Peter a Carnivore zenekarban kezdte pályafutását, de azt két lemez után kénytelen volt feloszlatni, mert be kellett látnia, hogy az együttes nem lesz túl hosszú életû ezzel a tudással...Ekkor jött az ötlet, hogy egy második zenekart is alapít Kenny Hickey-vel, és Sal Abruscato-val. A saját vércsoportjáról elnevezett banda 1990-ben egybõl stúdióba is vonult. Kezdetben feldolgozásokat és saját nótákat vegyesen játszottak, de a debütalbumra végül nyolc önmaguk által készített szám került fel: a Slow, Deep, and Hard 1991 végén jelent meg. Mûfaja kõkemény thrash - metal . A frontember(Peter) nem vitte túlzásba a csiszolást a dalokon.Ez érthetõ is, hiszen nem csúcsslágereket akart szerezni, hanem egy olyan lemezt kovácsolni, amiben benne van az összes akkori dühe (Mivel Steele akkori ex-kedvese csúnyán megcsalta a 2 méteres úriembert.) . A kezdõ számot ( Unsuccessfully Coping With The Natural Beauty Of Infidelity) pedig egyes vélemények szerint Peter direkt úgymond "rosszul írta meg"..Ezt követõen csatlakozott az alakulathoz Josh Silver, a billentyûs(aki késõbb nagyon súlyos gótikus dallamokat vitt a dalokba).

A zenekar következõ kiadványa egy koncertalbum, a The Origin Of The Feces volt. Ez is hasonló lemez, mint elõdje, de természetesen azért koncerten más volt a hangulat. Kiemelkedõ Jimi Hendrix Hey Joe címû dalának feldolgozása, ami sokak véleménye szerint remekül sikerült (más kérdés persze, hogy Hendrix szólóit elég nehéz leutánozni).

Ezt követõen jött a komolyodás, a váltás, ha úgy tetszik. 1993-ban Peter már igen mélyenszántó szövegeket, dallamokat szerkesztett. Így a harmadik már olyan igazi gótikus rock lemeznek sikerült, ami több helyen (érthetõ módon) igen felkapott lett. Az albumról több dal (Black no.1, Christian Woman, Bloody Kisses) nagyon jó kritikát kapott, ráadásul az elsõ kettõhöz videoklip is készült.

A három lemez után 1994-ben "pihenõt " tartott a négy brooklyni, és a dobostól, Sal-tól is megváltak, de nem kellett sok idõt pazarolniuk Abruscato hült helyének betöltésével, mert 1995-ben már Johnny Kelly-vel kezdték el rögzíteni pályafutásuk talán legjobb lemezét, az October Rust-ot, ami 1996-ban került piacra. Az album igazi mestermû: Peter hangja csodálatos, a dalok és a köret is fantasztikus, bár nem nagy zenei tehetséggel rendelkeznek. Nem is ez a lényeg, meg nem is az, hogy tulajdonképpen a metal-bandákhoz képest ez egy kicsit slágeres-, kicsit old-school-, kicsit lágy/dallamos alkotás, hanem az, hogy egyedi.

Az elsõ felvonás egy 38 másodperces búgás, aztán jön a tagok bemutatása, tehát igazából a harmadik "track"-nél kezdõdik el az album, méghozzá a Love You To Death-el, ami egyértelmûen megadja a lemez alaphangulatát. Majd sorra következnek a jobbnál-jobb számok (Be my druidess, Green Man, Red Water), aztán a következõ sláger, a My girlfriend's Girlfriend. Ez is egyedi.Bár könnyûnek tûnik, mégsem tud egy együttes se ilyen zenét alkotni.

Aztán jön a többi, ami szintén remek hatást kelt, szintén jó a fülnek. Többek közt Neil Young hippi dalának feldolgozása, a Cinnamon Girl. A lemez a 12. számnál, a több, mint 10 perces Haunted-nél tulajdonképpen be is fejezõdik, bár Peter még szóban kikéri a hallgató véleményét..:)

Az 1998-as DVD-t követõ ötödik nagylemez, a World Coming Down már inkább volt gótikus-metál, mint elõdje. Súlyos riffek, hosszabbnál hosszabb számok, és továbbra is mély énekhang, helyenként egy-két fekete vicc. A lemeznek szinte nincs is csúcspontja, mert mindenhol vannak nagyon jó, és kevésbé (nagyon) jó megoldások.

Ez után Peter végül úgy döntött, hogy összedob egy válogatást az eddigi öt lemezrõl. Ez meg is történt, de természetesen most sem "hétköznapiskodott" a 2 méteres óriás, hanem a más együtteseknél már jól megszokott "Best of", vagy "Greatest Hits" név helyett a "The Least Worst Of" nevet kapta a válogatás. Közel 79 perc hosszúra sikerült, 14 szám található rajta (amelyek közül 4 csak ezen a lemezen lelhetõ fel) de szinte az összes lerövidítve.

2003-ban, a hosszú stúdiómunkálatok, és koncertezések közepette készült el a "Life is killing me" címû új anyag.. Ebben minden van: a kezdeti Type o-tól a World Coming Down-ig szinte mindenféle irányzatuk felfedezhetõ az albumon. Persze hoztak most is újabb vonásokat, de azért nem annyit, amennyit korábban.. de jó lett ez is, jó, és egyedi.